Egy apró, intelligens és rugalmas árukiválasztó rendszer egyszerre több dologra is képes. Az innovatív megoldást a csokoládé fellegvárának számító Svájcban fejlesztették ki.

Ki ne ismerné azt az érzést, amikor az ember keze egy ínycsiklandó apró bonbonokkal teli tálban körbe-körbe kutat kedvenc csokija után, de mindhiába. És ugyanez a helyzet, amikor egy csomag vegyes csokiválogatást veszünk: kedvenc típusaink pillanatok alatt elfogynak, és a dobozban azok az ízek maradnak, amelyeket nem szeretünk.

Egy most kifejlesztett, új árukiválasztó rendszer erre a dilemmára kínál hatékony megoldást. A vásárlók mostantól bárhol és bármikor, akár Twitteren keresztül is rendelhetnek a saját ízlésük szerint összeállított bonbonválogatást. „Rendelhetek például három étcsokis bonbont, néhány mogyoróst, és a maradék lehet kizárólag tejcsokis. Ha nem szeretem a fehér csokit, többé egyetlen darabot sem kell belőle vásárolnom” – mondja Markus Krack, a FITT technológiai vezetője az Észak-nyugat Svájci Alkalmazott Tudományok Egyetemén (FHNW) működő mérnökképző intézetben.

A rendelés emberi beavatkozás igénye nélkül kerül továbbításra a rendszer gyártási programjához. A kívánt termékeket hattengelyes robot válogatja le és helyezi a projektet támogató lenzburgi Pacovis csomagolási cég által biztosított műanyag dobozokba. A dobozra rákerül a szükséges címke, lezárják és már indulhat is a megrendelőhöz.

Az intelligens árukiválasztó rendszert Markus Krack saját ötletéből, az Ipar 2025 konferenciára fejlesztette az FHNW, az Ipar 4.0 koncepció által kínált, személyre szabott gyártási lehetőségek bemutatására. Az Ipar 2025 elnevezésű svájci program célja, hogy az Ipar 4.0 megoldások bevezetésével erősítse az ország iparának versenyképességét. „Az általunk fejlesztett rendszer célja, hogy testközelből éreztesse az Ipar 4.0 kínálta lehetőségeket” – magyarázza Krack. „Éppen ezért olyan terméket és problémát választottunk, amely mindenki számára ismert: a csokoládét.”

A projektben az FHNW együttműködő partnere az automatizálási megoldások terén jártas, villmergeni (Aargau, Svájc) székhelyű Autexis Holding AG, amely már évek óta a csokoládét gyártó Chocolat Frey AG megbízható üzleti partnere. A csokoládégyártó cég komoly piaci lehetőséget lát a személyre szabott termékek nagyszériás előállításában. Fabian Sigg, a Chocolat Frey termelésvezető helyettese hangsúlyozza: „Az ehhez szükséges folyamatok megoldása jelenleg nagyon költséges, mivel cégünk tömegtermelésre állt rá, és az egyedi rendeléseket kézzel kell leválogatni és csomagolni”. Ettől függetlenül a Chocolat Frey egyelőre nem tervezi a személyre szabott gyártás beindítását, mivel „ehhez teljes gyártásunkat át kellene szerveznünk, és egy ilyen lépés nagyon komoly körültekintést és előkészületeket igényel” – teszi hozzá a szakember.

 

Alkalmazáson keresztüli vezérlés

A rugalmas árukiválasztó rendszer fejlesztését az FHNW saját forrásból finanszírozta. „A rendszer elkészítése nem kis feladat volt,” – meséli nevetve Krack – „még a tanárok is beszálltak a programozásba, ami máskor csak ritkán fordul elő”. A projektpartnerek elsősorban a Siemens termékeit és megoldásait használták. „A Siemens nyílt, felhőalapú megoldását, a MindSphere-t használtuk, ezen fut saját fejlesztésű alkalmazásunk, az Autexis” – mondja Philippe Ramseier, az Autexis tulajdonosa (további információk a MindSphere alkalmazásokról itt olvashatók). 

MindConnect hardverkomponens adatokat gyűjt az érzékelőktől és működtető szerkezetektől, majd továbbítja azokat a MindSphere felhőbe. A TIA-portál könyvtárat használó KUKA robotot Simatic S7-1500 vezérlő irányítja. Ez jelentősen leegyszerűsíti a robotizálást, hiszen a mérnököknek elegendő a TIA-portál működését ismerni. A Siemens erre a célra a robotprogramot és HMI képeket tartalmazó, teljeskörű segédanyagot biztosítja. A robot mozgása és útvonala Simatic mobilpanelből (KTP900F) vezérelhető, így már megszokott módon követhető a gép és robot működése.

Az Autexis már 35 éve szinte kizárólag Siemens termékekkel dolgozik. „Ez a stratégia sikeresnek bizonyult” – mondja Philippe Ramseier. A hosszú távú, kölcsönös bizalmon alapuló partneri kapcsolat keretében folyamatos és nyílt az ötletek és információk áramlása a társaság és a Siemens között, így az Autexis akár az új termékek és szolgáltatások fejlesztésébe is bele tud szólni. Nem véletlen, hogy Krack és az FHNW választása is a Siemensre esett. „A Siemens egyértelműen élen jár az ipari környezetek terén. Ezzel hallgatóinknak is tisztában kell lenniük.”

 

Több információ válik láthatóvá

Az Autexis projektcsapat a hannoveri kiállításra is készített új szolgáltatásokat. Készletadatok és robot működésével kapcsolatos adatok közvetlenül követhetők a rugalmas árukiválasztási rendszeren. „Személyre szabott címkékkel és kiterjesztett valóság alkalmazásával az ügyfeleknek még több információt adhatunk a termékről, például a csokoládé származási helyéről és az egyes darabok kalóriatartalmáról” – mondta Ramseier. 

„A rendszer szinte a végtelenségig bővíthető” – teszi hozzá. „Például felvehetjük a rendszerbe a raktárat. Ha a készlet egy bizonyos szint alá csökken, a rendszer automatikusan megrendelést küld a beszállítók felé”. A hannoveri vásárt követően a Siemens és az Autexis a svájci Ipar 4.0 konferencián is bemutatja az intelligens árukiválasztó rendszeren alapuló innovációit és szolgáltatásait.

A rendszer által gyűjtött adatok alapján később hatékonyan elemezhetőek az ügyfelek preferenciái és rendelési szokásai. Megtudhatjuk, ki milyen csokoládét szeret, vagy azt, hogy ki rendel csokoládét és milyet, illetve, hogy van-e összefüggés a fogyasztói viselkedés és az időjárás között. „Ha például valaki kiemelkedően sok csokoládét rendel, annak küldhetünk egy edzőtermi szórólapot” – nevet Krack, hangsúlyozva, hogy „a személyes adatok védelme természetesen kiemelten fontos számunkra.”

 

Innovációs csomag a Chocolat Frey számára

A rugalmas árukiválasztó rendszer „innovációs csomagként” működik a Chocolat Frey számára, melyet folyamattesztelésre is alkalmazhatnak. Az eredményeket később felhasználhatják a működési folyamat optimalizálásra is. Markus Krack nagy jövőt jósol a projektnek. „Kutatásunk célja természetesen az, hogy bővítsük, fejlesszük az intelligens árukiválasztó rendszert és további folyamatokat hozzunk létre. Egyetemként pedig az a legfőbb feladatunk, hogy feltárjuk az új lehetőségeket és kijelöljük a jövőbeni fejlődés lehetséges és javasolt irányait.”

Kattintson és ismerje meg a MindSphere-t